MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA
A Mindenszentek-kép (német Allerheiligenbild) legkorábbi példája egy X. századi német misekönyvből való. A miniatúra a Bárányt imádó szentek és angyalok sorait ábrázolja. A XIV. századtól kezdve a Bárányt fokozatosan a Szentháromság képmása helyettesíti, vagy az Atyaistené, akit rendszerint pápai díszben jelenítenek meg, amivel szintén a Szentháromságra, illetve a római egyház egyetemességére (kizárólagosságára) kívánnak utalni. A Szűzanya is helyet kaphat az Isten trónja mellett (Mária megkoronázása). E változat szöveges alapja az Arany legendában található meg. A katolikus ünnepnek saját liturgiája volt, a Mindenszentek litániája, amelynek szövegét rendszerint szentírási idézetekből állították össze. Mára az ünnep lassacskán elsorvadt. A gyakorlatban halottak napjának vigíliája lett belőle.
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.
Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
Felhívás
Időjárás
